Egy mese

Az agg, vándor mesemondó, Kasim, átfurakodott a tábor lakóiból áll tömegen, és fáradtan ereszkedett le a tűz mellé, a neki odakészített ülőpárnára, és nagyot húzott a kancsójából, majd felületesen megtörölte ruhaujjával tejtől fehérlő szakállát és halk, erőtlen hangon egy történetbe kezdett.

- Ha már ilyen népes tábor összesereglett körém, elmesélnék egy rövid történetet, amit a messzi délről, Ibarából hoztam nektek. Egy törekvő, mindig a lehetőségeket kereső fiúról szól, Farimról.

...A sivatag forró homokja után, leírhatatlanul jóleső érzés volt belépnie a sötét barlangba, a kis dzsad csapatnak, akiket Farim vezettet. Farim büszke volt a jelenlegi munkájára és az evvel járó rangjára is.

Húsz éves fejjel dupla annyit keresett mint eddig valaha, közel annyit mint a faluja vezetője.

A néhány, alá rendelt embere is elismerően, vagy irigykedve pislogott rá arckendői mögül.

Mondjuk a munkájuk sem volt akármi. "Musham" vadászok voltak. Ezek a lények Ibara északi vidékén, a homok alatt élnek kis barlangjaikban magányosan. Az állat több mázsás nyom, akkora mint egy termetes ló. Pikkelyes, gyíkszerű lény, ami barlangi növényeket eszik. Alapból nyugodt, de kiszámíthatatlan lény, és ha feldühítik, veszélyes ellenfél lehet éles fogaival és erős rohamával.

Egy kisebb, helyi érdekeltségű pénzes csoport fogadta fel Farimékat az állat befogásával, akik aztán az állatot borsos áron továbbadják utazó kereskedőknek, akik az év eme szakaszában, direkt ezeket az állatokat kutatják a sivatagi árusoknál.

Ez volt Farim első "Musham" befogása, de nagy magabiztossága vezette csapatát, aki leginkább falusi parasztokból állt, mint sem veterán vadászokból. Összeszokott csapat voltak, sok elkóborolt állatot visszavittek már eddig, kutyákat, tevéket, lovakat, kecskéket. Egyik munka sem volt különösebben nehéz és veszélyes, jól ismerték a környéket és a sivatagot. Most sem éreztek különösebb izgalmat a megszokottnál, úgy tervezték könnyen és hamar végeznek, és este már a fizetségből dorbézolnak majd a falu egyetlen kis bordélyában.

A sötét ellen fáklyákkal védekeztek, és bátran lépkedtek lefelé a barlang vége felé. Odalent nem mozdult semmi. Száraz, régi levegő éreztek csak, ami valami féle, édeskés állati testszaggal alkotott egyveleget. Farim ment elől, jó vezérhez híven, izzadt markában kihegyezett dárdát markolt.

Mögötte két embere, nehéz, súlysomozott dobóhálót vonszolt a porban. A sort a maradék három társa zárta, akik a csapat egyéb felszerelését cipelte a hátán.

Lépteik hangját teljesen elnyelte a homok, és nemsokára a járat végére értek. A fáklyák fényében zöldesen csillogó, pikkelyes, ormótlan test moccant meg előttük szuszogva, majd egy nagy vörös szempár fordult feléjük. Egy pillanatig csendben meredt egymásra a két oldal, aztán hangos üvöltéssel estek egymásnak. Farim lelkesen, a társai bizonytalanul, a bestia pedig a váratlan támadástól megrettenve. Heves, de rövid küzdelem alakult ki a szűk helyen...

Kasim rövid szünetet tartván, lassan a tömlőért nyúlt és beolajozta kiszáradt torkát, aztán meglepetten nézet a körülötte duruzsoló közönségére.

- Hol is tartottam?- suttogta egy maszatos arcú, közeli legényke felé.

- A csatánál. Farim és a lény között. - kiáltotta a fiú hevesen, az várakozás izgalmától kipirosodott arcocskával.

- Farim? - nézett maga elé értetlenül az öreg. - Nem ismerek egy Farimot sem.- mondta kedvetlenül, emlékei között kutatva. - De ismerek egy Hassant. Hagy meséljek nektek Hassanról, aki egy tengeri kígyó hátán lovagolt a Gályák- tengerén.- kiáltotta megújult lelkesedéssel.

A tömeg mérgesen felhördült, majd több, közel sem barátságos bekiabálás után, lassan széledni kezdett.

Csak a legmakacsabb, legkiéhezettebb elmék maradtak Kasim mellet, és hallgatták tovább az öreget, és az új mesét.

A többség pedig úgy tért nyugovóra, hogy Farim további sorsának alakulásán törte a fejét. Egy újabb mese, aminek nem lett vége.

2019                                                                                                                                                                                  valheru