Sötét fellegek gyülekeznek

A nyári napsütés erőteljesen felmelegítette a tájat. Lágy szellő halkan ringatja a már-már égig kapaszkodó fűszálakat. A csendet hírtelen éles gyermekhang törik meg. - Kard ki kard! - Védd magad!- , majd ezt követve egyre erősödő fa játék-fegyverek egymáson csattanó hangja hallható. Hatalmas huppanás, és gyermek kacaj. A kacajt egy vékony kétségbeesett női hang töri meg: - Dungar Grófocska, ugye nem esett semmi bajod? -Ááá dehogy, kutya bajom - csattant a hangos válasz. - A nap lassan nyugovóra tér urafik, itt az ideje hazatérni - folytatta halk hangján a dada. A két fiatal jó barát így búcsúzott: - Hát ez az nap is eljött, Anchier, holnap elhagyom a kastélyt és elkezdem lovagi tanulmányaimat - mondta szomorúan Dungar úrfi- de egy nap még megmutatom hogy engem senki sem tud legyőzni, mondta mosolyogva, majd a elindult az Őt és kíséretét szállító hintók felé. Senki sem gondolta volna, hogy ez a nap eljön, vagy ha mégis nem íj módon.

Sötét fellegek gyülekeznek, Korrano összehúzza szemöldökét, erősen koncentrál, érzi valami készülőben van. Érzi, aztán lassan ez az érzés bizonyossággá sűrűsödik benne és a sejtés tudattá fejlődik. Lassan feltápászkodik a földről, leporolja köpenyét. A pillanat melyben összpontosul érdes ujjainak köpenyén arany fonalakkal hímzett szimbólumainak érintése és ezen fonalak megcsillanása a fellegeken átszűrődő gyenge napsugárban a múltba kalauzolja. Tudatának legmélyéről egyre erősebb emlék foszlányok impulzusszerűen töltik meg elméjét. - Ó igen - sóhajt fel, - Most már biztos - folytatta - Dungar Gróf mélységes fájdalmában a lehető legrosszabb megoldást választotta. Talán még van esély megállítani, lebeszélni százak halálával járó ostoba döntéséről. -Ahogy ezen szavak elhagyják ajkait, Mavin - hű segédje - felé fordul. - Fontos feladatom van számodra, menj a támadók táborába, siess. Keresd meg és hozd elém a legrátermettebb kalandozókat, fontos feladatom van számukra.