Korai öröm

Hangulatkeltő

A nap már rég túl van a horizonton és létéről már csak a bíborvörösre festett fellegek emlékeztetik a nézelődőt. A hatalmas kapuk lassan záródnak, de őreik még egyszer körbejárnak. Két lovas érkezik még utolsó pillanatban, de nem állnak meg, csak tovább lovagolnak. Az őr csak biccent feléjük, jelezve, hogy tudomásul vette jöttjüket és az is nyilvánvaló, hogy nem idegenek számára, majd folytatja járőrét. A két férfi határozottan halad, de mintha keresnének valamit, vagy valakit, majd megállnak.

- Már itt kéne lennie, megint megvárat. - Néz Farmus úr a testőrére. Ez inkább csak megjegyzés volt, választ nem várt.

- Nagyuram, nem javaslom, hogy sokáig maradjunk. Ez nem biztonságos környék. - Közben folyamatosan a környéket pásztázza szemeivel.

- Ser Mokk, maga mindenhol rémeket lát, bár bevallom, a szegénynegyed peremén vagyunk, ezért hát aggodalma jogos lehet. Manzah kap még pár percet, aztán ha nem ér ide, hazamegyünk. - Ser Mokk csak biccent fejével, de figyelme cseppet sem lankad.

- Jön valaki! - majd lassan kezét fegyvere markolatára helyezi.

A holdfény egy közeledő lovas alakját kezdi megvilágítani, ki határozottan feléjük tart. Ser Mokk ura elé lép és tekintetét egy pillanatra sem veszi le a férfiról. Az ismeretlen még mielőtt odaérne, hangosan üdvözli Őket.

- Nagyra becsült Farmus Malagor, uram Manzah Skan az elnézését kéri, amiért nem tudott ideérni, de baleset történt.

- Miféle baleset? - néz kérdően Ser Mokk.

- Épp idefele tartottunk, mikor a lova egy kátyúba lépett és eltörte a lábát. Az uram leesett, de aggodalomra nincs ok, jól van. Csak az ijedség volt nagy.

- Ezt örömmell hallom... már mint, hogy nem esett baja. - korrigál gyorsan Farmus. - A balesetre való tekintettel, elhalaszthatjuk a beszélgetésünket és...

- Erre semmi szükség! - Vág közbe a férfi. - Itt történt a baleset néhány utcányira és az úr, csak önre vár. Engem küldött, hogy vezessem önöket hozzá. - Lassan fordul a lovával és elindul arra, amerről érkezett. A két férfi követi.

Már több tíz perce követik a férfit a sötét, kihalt utcákon, és ha eddig nem lett volna félelmetes a környék, a mostani síri csend, igen csak azzá tette. Ser Mokk aggodalma folyton folyvást növekszik és ezen érzésén az sem sokat segít, hogy kezd beborulni és lassan felhők takarják el a holdat. Némi fényt csak a házakból kiszűrődő gyertyák fénye és az utcára kilépő férfiak kezében tartott fáklyák adnak. Bár ez utóbbi, ugyancsak nem túl bizalomgerjesztő. Mokk ura mellé siet.

- Nagyon rossz érzésem van! - jelzi halkan. - Ha szólok, azonnal vágtasson, és meg se álljon hazáig. - Farmus tudja, hogy testőre megérzései sosem csapják be, ezért rábólint.

- Mit is mondott, milyen messze is van Manzah úr? - kérdi Mokk a férfit, de nem kap választ. - Mit mondott, hogy hívják? - Kérdi ismét a férfit, miközben kardját csendesen kihúzta a hüvelyéből.

A férfi lassan hátrafordul. Sunyi mosoly az arcán. - Nem mondtam! - Majd köpenye alól előkap egy dobótőrt és ugyan azzal a lendülettel Ser Mokk jobb vállába hajítja. A Ser fájdalmasan felordít és elejti fegyverét.

- Siessen, meneküljön! - Kiált az urára, majd lepattan lováról, hogy megpróbálja felvenni fegyverét. Ekkor egy újabb tőr csapódik bal combjába, mire a földre rogyik. Fájdalmas tekintetét a férfire emeli, akinél már egy nyílpuska van és lő. Ser Mokk egy távoli puffanást hall a háta mögül és jajjogást. Fél lábra emelkedik, kihúzza a tőrt a combjából és igyekszik takarni urát. Az idegen leereszti nyílpuskáját és elteszi.

- Még csak meg sem izzadtam! - Jegyzi meg gúnyosan, megfordul lovával és ellovagol az éjszakába!