Drontal

Drontal élettörténete
6(9)/9 váltott kasztú, boszorkánymester/dorani varázsló

"Tysson Lart a csodálatos

Elf erdőt, hol sok Elf lakott

Krán Fattyai rombolták le

Halált hozva égre-földre

Zúzott, rombolt a mocskos horda

A sok nemes Elfet felkoncolva.

A nemes Elfek, kik megmenekültek,

Értetlenül a halottakra néztek.

Miért e pusztulás? S, ki tehet róla? Sok ember mondta,

Sachalor a bűnös, meg a Ranagol horda.

Akkor apám a város mellett,

A gyűlölet érzéséről elkeseredett.

Az égre pillantva így sóhajtott sírva,

Tysson felett vérvörös füstfelhő van,

De népemnek van még remény: "Én és a kard!"

Én most északon vagyok,

És itt most háborút látok.

Krán innen nagyon messze van,

Sachalor sincs a szomszéd faluban.

Emberek itt mégis irtják egymást,

Egymásra hozva ezzel a rontást.

Itt most nincs kire rákenjék,

Kardot miért fog oly sok nép.

Északon most háború van,

Csak most mi is itt vagyunk: "Én és a kard!"

[Egy ismeretlen Elf harcos szerzeménye, aki életét adta az emberekért. Áldozatával Démonokat űztem el Ynevről. Köszönettel adózom emléke előtt, mert visszatérhettem onnan, ahonnan élő ember még nem tért vissza. Ediomad tárnáiból...]

Annak idején az abasziszi Cegas városban, amikor Vrocsakkal kiirtottam egy helyi nemesi családot, egész háza népével, találtam egy naplót, amit egy kislány írt. Úgy kezdem én is történetemet.

Kedves Naplóm!

Nem, ez így nem jó.

Inkább így kellene... Kezdhetném úgy, hogy "Kedves Naplóm", ma nem történt semmi különös, csupán egy felsőbb hatalom kérésének téve eleget papírra vetem életem történetét.

De akár így is... A nevem Drontal, a Démontáncos. 97 éves vagyok és a legnagyobb, legsötétebb lelkű gazember, akit Ynev valaha a hátán hordott.

Ideje belevágnom...

Azt hiszem, úgy tudják megérteni életem történetét, ha az elején kezdem. Életem első szakaszát egy Magdaléna nevű rabszolgalány elbeszéléséből tudtam meg. Minden egy Ifin melletti kisváros kereskedőházának rabszolgaszállásán kezdődött a P.SZ. 3602 év Darton havának 2. napjának éjjelén. Jó anyám, születésem után pár szívdobbanással halt meg, apám pedig gályarabként veszett a Quirron-tengerbe, röviddel születésem előtt.

Magdaléna nevelt fel, kiskorom óta őt tekintettem anyámnak. Tehát rabszolgagyerekként láttam meg a holdvilágot azon az átkozott, sokszor gyűlölt éjszakán. Sok mindenre nem emlékszem kölyökkoromból, csak a kemény munkára és az embertelen körülményekre. Gazdáim korbáccsal és ostorral neveltek, ültetvényeken dolgoztam kora hajnaltól késő estig. Amikor felcseperedtem, nem éppen úriemberhez méltó viselkedéssel megrontottam a gazda leányát. Gályarabság jutott osztályrészül.

Vrocsakkal ezen a hajón ismerkedtem meg. Történetesen egy evezőhöz voltunk beosztva. Többször hajóztunk be az Ifin-Shulur tengelyt. Később, évek múltán, egy átmulatott éjszaka után nyílt meg előttem mesterem. Azt mondta akkor, hogy a bosszúszomjas gyűlölettel telt szívem és a vasakaratom, dacom tetszett meg neki bennem. Nem habozott, pártfogásába vett. Előbb a kínzásokkal szembeni ellenállást tanította meg, amiért az óta is hálás vagyok neki. Ezzel kezdte meg képzésemet tudtomon kívül. Szóval evezés közben, ha alkalmunk volt rá sokat beszélgettünk. Szépen lassan barátság és szövetség alakult ki köztünk és Ifinben 3615. tavaszán megszöktünk.

Hiába nógattam azonban, hogy iszkoljunk el innen a világ másik végére, Vrocsak hajthatatlan volt és négy nappal szökésünket követően betörtünk korábbi fogva tartónk házába. A strázsák legyilkolása után aprólékos gonddal kivégeztük a kereskedő nemest, egész háza népével együtt. Megtudtam mesteremtől három éve tervezte ezt az akciót. Direkt fogatta el magát. Giovanni Bertolucci, a korábbi gazdám ez az elvetemült gazember ugyanis három éve volt a toroni boszorkánymesterek árnyékrendjének szemében szálka, amit Vrocsakkal akartak kipiszkálni.

Tizenhárom éves voltam, maikor először gyilkoltam. Az összecsapásban szerzett fegyverek és az azt követő fosztogatás során szerzett pénzzel szöktünk Keletre a városállamok felé. Behúzódtunk egy nagyobb kiterjedésű erdőség oltalma alá. Meghúztuk magunkat négy esztendeig. Vrocsak jó mesternek, én kiváló tanítványnak bizonyultam. Fokozatosan elsajátítottam az orvgyilkolás alapjait és bepillantást nyertem az elme hatalmával élő misztériumokba. Tizenhét esztendős koromra már ismertem és alkalmaztam a boszorkánymesteri mágia alapjait képező varázslatokat. Első önálló feladatomat ekkor kaptam mesteremtől. El kellett intéznem egy szerzetest, aki az erdei úton gyöngynövényeket és gombát szedett. Tharr fattya borzasztóan szívós volt és veszettül harcolt életéért. Ilyet még nem láttam. Vesén lőttem, de mintha észre sem vette volna az apró nyílpuskavesszőt. Bevadult és nekem rontott. A nyers energia, amely átcikázott testén és hólyagosra perzselte mellkasát megállította ugyan, de nem ölte meg azonnal. A kábult, görcsösen rángatózó Tharritát végül kardommal tudtam legyilkolni, utána pedig a folyóba dobtam holttestét. Vrocsak végignézte és őrjöngött dühében. Elmagyarázta, hol hibáztam és tovább kellett állnunk vagy hétszáz mérfölddel délre. Az elkövetkező két esztendő úgy telt el, hogy papok, nemesek és kereskedők zsoldjában állva irtottuk ellenségeiket. Udvari Ork mesteremet azonban elkapta a hév, és meggondolatlanságában arra vetemedett [jó toroni aranydukát reményében], hogy hátba szúrt egy Sogron papot. Hiba volt! Elfogták, és kínvallatás alá vonták. Hörögve, saját vérébe fulladt bele, de előtte biztosította őket, hogy elevenen megnyúzom, és forró olajban sütöm meg a májukat, mielőtt megetetem velük. Ilyen volt ő, javíthatatlanul optimista, derülátó. Mesteremnek nem okozhattam csalódást, 3665-ben bevégeztem akaratát. Egy csapat jó zsoldos élén kivégeztük azokat a papokat. De térjünk vissza ifjabb éveimhez. Húsz éves koromra egyedül maradtam. Mesterem, Vrocsak magamra hagyott. Vándorolni kezdtem, és kardom erejével kerestem kenyerem. Zsoldosnak álltam egy aszisz nemes szolgálatába, akinek neve mos nem fontos. Négy esztendős szolgálatom alatt több ütközetben vettem részt, voltam felcser, testőr, orvgyilkos. Kétszer is súlyosan megsebesültem. A második alkalommal egy Thanos nevű Kyel-pap mentette meg az életem - tíz év múltán én temettem el az Elátkozott Vidéken, egy balul elsült boszorkányvadászat után - mely egy csapásra új fordulatot vett. Azt hiszem, láttam Darton mosolygós arcát, de a sorsom, vagy Kyel másként akarta.

Felépülésemet követően leszereltem, majd Kyel egyháza szolgálatában legalább harminc alkalommal emeltem vasamat és balomat a Pyarroni egyház ellenségeire. Ezek az évek voltak a Boszorkányüldözések évei. Kipróbált Kalandozók oldalán irtottam a boszorkánymesterek, boszorkányok és gonosz istenek szolgáinak hadát.

Csapatunk hat főből állt. Az első Bivaly, az aszisz arénák bajnoka. Nála erősebb embert nem láttam Yneven, talán csak Alexet. Második társam Thanos, Kyel felkent papja, aztán con Brocci a veszett hírű lovag, aki alabárdot forgatott. Negyedik Paolo az orvgyilkos, ötödik Chian, a süketnéma Tiadlanból, és végül jómagam: Drontal, a boszorkánymester. Jó barátokká és hű fegyvertársakká váltunk. Boszorkányüldözéseink során megfordultunk az Északi Városállamok területén, kutatásaink kiterjedtek Eren, Evigow, Tiadlan, Toron, Haonwel országaira, valamint az Elátkozott Vidék északi régiójára. Több alkalommal hajtottunk végre sikeres vadászatot és minden jónak tűnt, mígnem....

Abasziszban összeakadtunk Ameliával a boszorkánnyal. Minden borzalmat a nyakunkba szórt, Bivalyt ellenünk fordította. Egy sikátorban koncoltuk fel Chiannal és a lovaggal. Végül Thanossal maradtunk csak életbe, Amelia mindent elvett tőlünk. Fejvadászai elől délnyugatra menekültünk. Az Elátkozott Vidéken csaptunk össze. Egyedül maradtam. Újra, mint sok-sok évvel ezelőtt.

Erionba költöztem és vettem egy házat a vígalmi negyedben. Fogadásokból, szerencsejátékokból és rablógyilkosságból éldegéltem. Hamar beleuntam a kényelmes életbe és továbbadtam házamon. Lelkiismeretem nem hagyott nyugalmat nekem, újra Amelia nyomába indultam. Ifinben egy nemesi fogadáson értem utol és rendeztem tartozásom, társaim figyelő lelkük megnyugvásra lelt, akár az enyém.

Tiszta lélekkel és nyugodt szívvel indultam újra útra, ezúttal nyugodt élet reményébe délre. Ám a sors kiszámíthatatlan és kegyetlen.

3637

Voronda kocsmájában találkoztam egy pappal. Ó, az átkozott. Elnyerte kártyán a vagyonom kis híján a gatyámat is. Egyezséget kötöttünk. Ismerte hírem. Így visszagondolva jól átvert a rohadék. Lekötelezett. Elkísértem egy akcióba tartozásaim fejében. Megmentettem az életét.

Airun meginvitált Rowonba. A Dartoniták szent városába. Igen kényelmetlenül éreztem magam a sok pap között, de újra éreztem, hogy fontos vagyok és fontos az, amit csinálok, és amiben hiszek. Sok idő telt el, sok jelentősebb emberrel ismerkedtem meg. Baráti szálak kötnek össze Pöröllyel, az egyedüli Dartonita lovag, aki hatalmas kalapácsot forgat, Angus Magonorral, Alexel a vaskezűvel és Mördokkal a kobzossal. Legmélyebb benyomást azonban Alyr Arkhon tette rám. Eleinte kétkedve, bizalmatlanul fogadtuk egymás társaságát, de egy közös akciót követően, melyben végeztünk egy govriki boszorkányrend nagymesterével, felolvadt a jégpáncél közöttünk és megismertük egymást. Komoly viták bontakoztak ki közöttünk a mágia magasztosabb értelmezése kapcsán, ugyanis lenézte a felhasználói mágia alkalmazóit. Éjszakákon át érveltünk elbeszélve egymás mellett, mígnem azt mondtam neki, "Ha annyira nagyra vagy magadtól, ismertess meg a te mágiáddal. Nyerhessek beavatást és meggyőztél."

Így lett Drontal a boszorkánymester a Dorani varázslóiskola növendéke. Első időben (negyvenes éveim végén) Dorani varázslók útmutatásai alapján megtanultam a Kyr metódus szerint alkalmazott mentális erő használatát. Ha nem ismerem meg azt az átkozott papot annak idején, talán soha nem lett volna belőlem Dorani beavatott. Ötvöztem a varázslói magasabb mágiát az általam nagy becsben tartott boszorkánymestereivel, óriási sikerrel. Évekkel később már mellőztem a régi tanokat, de soha nem tagadva meg életem első szakaszát. Még a mai napig életet ment a régi tudás. Szóval dorani varázslóbotomat korunk legnagyobb élő nekromantája, Alyr Arkhon adta át nekem, miután sikeresen levizsgáztam. Új célt tűztem ki magam előtt. A démonok elpusztítását. Tanulmányaimat ez irányba folytattam tovább. Nagyhatalmú varázstárgyakat és tekercseket kutattam a Dartoniták szakadár rendjének égisze alatt. Több hajmeresztő küldetést éltem meg az elkövetkező három évben, mint ezelőtt bármikor. Pöröly, Angus és jómagam ismét elutaztunk az Elátkozott Vidékre és egy fontos leletre bukkantunk. Inkább volt borzalmas, mint csodálatos. Démonikus Kaputárgy, melyet a helyszínen vizsgáltunk. Csellel elvették tőlünk és térkapun elmenekültünk. Üres kézzel és nehéz szívvel tértünk vissza Rowonba. Ötvenhat éves voltam és nagyon öregnek éreztem magam. A sors rendelte mellém a nemes lovagot, Norberto-t. A Pyarroni egyház hű szolgáját, akit elkísértem újra boszorkány vadászatra.

A PSZ. 3649. év fordulópont volt számomra. Azóta nem beszélek. Sokan némának hisznek, pedig csupán nincs mondanivalóm halandó ember fiának. Rekedt hangom csupán akkor zeng fel, amikor a múlt praktikáihoz nyúlok, vagy démonokat űzök a fertőzött világról. 3660.-ban értesültem, hogy nagyapa lettem. Furcsa, hisz sohasem nősültem meg. Az élet már csak ilyen, nem ismerhettem meg a családomat, ugyanis a téli nagy járvány elragadta őket. Évekkel később elmentem Pomag a dél aszisz porfészekbe és meglátogattam a sírjukat. Néhány apró trükk és tudtam, hogy tényleg az én unokám volt. Unoka.... Eljárt felettem az idő. Mindenem fájt, legyengültem. Felkavart lelkem csillapíthatatlan tűzben égett. Nyavalyáimat egy Tharr szerzetesre ruháztam át, nagy expedíciót szerveztem a Kaputárgy megkeresésére. Tizenegyen indultunk útra, ismét az Elátkozott Vidéken kötöttünk ki. Az ereklyét nem találtuk meg, azonban értékes trófeával tértünk vissza. Négyen. Angus, Pöröly, én és Gohor, az Ork énekmondó, darton fehér szolgája. Visszatérésünk után ragadt rám a "Démontáncos". Angus badarsága.... Bah.... Azért mert uralmam alá hajtom a szolgákat és a harcosokat..

PSZ. 3658. év Dreina tercének elején jártunk, amikor kezembe jutott a Vrocsak néven ismert udvari Ork boszorkánymester kínvallatásának jegyzőkönyve. Hosszas tanulmányozás után rájöttem, hogy semmit nem tudtak meg tőle, mesterem hallgatott és minden titkát a sírba vitte. Szíven ütött utolsó ígérete és megfogadtam, betartom szavát. Véresen komolyan gondoltam és mindent úgy tettem, ahogyan Mesterem óhajtotta. Én voltam a sors keze. Norberto, bár nem kértem velem tartott kipróbált harcosai élén. Az eset után egy évvel egy Toroni Tharr szentély felpurgálásakor azonban eltűnt, bár a holttestét nem találtam meg, azt hiszem meghalt. Tervünk szerint ő az emberei élén keletről, én társaim oldalán nyugatról hatoltunk volna be és az oltárnál találkoztunk volna. Nem így történt. Bár sikerrel járt a bevetés, ő sohasem került elő. 40 éve történt. Talán ő volt az az ember, aki igazán közel állt hozzám. No igen.

Hatvannégy éves voltam már, amikor visszavonultam az aktív kalandozástól. Démonikus hatalom ellenei harcokra készültem fel. Könyveket bújtam, könyveket írtam, nagyhatalmú varázstárgyakat készítettem és tanítványokat fogadtam. Gonosz vénember lettem. Nem kímélek senkit és semmit. Aki démonvadász akar lenni, annak keménynek kell lennie és könyörtelennek. Tíz éves önkéntes magányom után hírt kaptam a Kaputárgyról. Két legkiválóbb tanítványom és négy kalandozó oldalán a Sellak-hegységen átkelve alászálltunk Ediomad tárnáiba. Amit ott találtunk az túlmegy minden határon, amit ember el tud viselni a józan esze megőrzése mellett.

Hogy szemléltessem az iszonyatot, megjegyzem, fogaim kihullottak mind a harmincegy, tanítványaim megőszültek, egyikük meg is rokkant. Utólag visszagondolva hiba volt elvinni őket erre a küldetésre. Nem is tudtunk volna megmenekülni, ha nincs az az álmodozó jámborlelkű Elf harcos, aki az életét és uram bocsáss lelkét adta érettünk. Áldozatával elpusztítottuk a démonikus Kaputárgyat, démonúr pedig a síkján ragadt csak a szolgáival ütköztünk meg, de így is drágán megfizettünk érte. A következő időszakot már az Elátkozott Vidéken töltöttem. Beköltöztünk tanítványaimmal.

Békésnek nem nevezhető napjaimat Pöröly és Angus szakította meg. Megfűzték vén fejemet, hogy tartsak velük a XIII. zászlóháborúba a vörös hadurak oldalán. Alyr is eljött egy nappal a papok érkezése után. Velük tartottam és végig harcoltam a háborút. Tanítványaim önállóan űzik hivatásukat, új növendéket már nem fogadok.

Hazatértem az Elátkozott Vidékre. Vége a háborúnak már négy éve. Túl hosszú időt adtak nekem az Istenek. Érzem, hogy nincs sok hátra. Talán tíz-tizenöt év. Mit érek a tudással. Így emlékszem vissza. Meglehet, már összekeverem az eseményeket, de ez hajlott koromra nézve megbocsátható.

Még valamit elmondok Önöknek, bár óriási titok, de most felfedem. Alapító tagja vagyok a 3664-ben alakult Boszorkányvadász rendnek. Az inkvizítorok szövetségének. Pörölyt pedig soha nem veszem be a rendbe, túl forrófejű....