Ragnar Delever

P.sz. 3690-ben születtem Erionban, kalandozók egyetlen gyermekeként. Szüleim meghaltak, Én pedig beléptem az Erioni-Krad lovagrendbe. Az, hogy, hogyan kerültem el onnan, az már nem tiszta. Dezertáltam, vagy kiraktak, az is lehet, hogy csak egy küldetésről nem tértem haza. Tulajdon képen az is csoda, hogy ezekre emlékszem a múltamból, de ez már mind lényegtelen, már úgysem az vagyok, aki akkor.

P.sz. 3710-ben fogadtam hűséget új Istenemnek, Zildarnak a halálfalónak. Már többször is megjelent személyemnek és már számtalanszor bizonyította igaz Isteni hatalmát. Legfőbb szentélye az elátkozott vidék észak-keleti régiójában található, az Átkozottak erdejében. Szinte minden fajból vannak itt követői, legyen az ember, elf, törp, ork vagy akár démon. Az egykori kasztok legalább ilyen sokszínűek, de ennek itt semmi jelentősége. Mindenkinek megvan a maga szerepe. Vannak a sötétmágusok, inkvizítorok, térítők és a tisztogatók. Jómagam ez utóbbiba tartozom. A tisztogató, lényegében olyasmi, mint egy rémvadász, likvidálja a kijelölt prédát, de a préda, csak nagyon ritkán humanoid, leginkább rém, szörny, démon vagy más erős fenevad, aminek az életerejére vagy lelkére épp szüksége van Zildarnak. Úgy is neveznek minket, hogy árnyvadászok!

Az árnyvadászok a beavatásig, ötfős csapatokban járják az elátkozott vidéken. Felkutatják és levadásszák a számukra kijelölt szörnyeteget. Eleinte még gyenge lényeket kapnak, de az idő múltával egyre nagyobbak és erősebbek, a csapatok pedig egyre kisebb létszámúak. Az Én csapatom eleinte állt két íjászból, két harcosból és persze belőlem. Szinte évente veszítettünk el egy embert és a szabályok miatt, nem lehetett pótolni a hiányt. Végül csak azok lehetnek igazi árnyvadászok, akik túlélik az ötéves kiképzést. Az ötödik év végére, már csak magam maradtam. Elnyertem a beavatás jutalmát. Ez nagy megtiszteltetés és csak kevesen élik meg. A beavatás során a sötétmágusok Zildar akaratából egy démonikus lelket kapcsolnak sajátomhoz. Ez egy, egyfajta szerafikus paktum ember és démon között. A lelkek összekapcsolódása után, ez a paktum, felbonthatatlan. A két léleknek idő kell, amíg szinkronba kerül és a szerafista használni tudja szeráfja minden hatalmát. Ez minimum egy év közös lét. A beavatás második részében az árnyvadász, megkapja lélekölő kardját. Ez lényegében a saját fegyvere, istenének Zildarnak felszentelve és egy rúnával felruházva. A rúna biztosítja azt a feladatot, hogy az árnyvadász által megölt teremtmények lelke, Zildar Istenséget erősítsék. A kijelölt lényt, csakis ezzel a fegyverrel végezheti ki a szerafista. A beavatott árnyvadászt már nem kötik a kiképzési időben kirótt szabályok. A vadász, elhagyhatja az elátkozott vidéket és kalandozásra is indulhat, sőt, ajánlott. A lényeg csakis az, hogy amikor kijelölnek a számára egy hozzá közeli célpontot, onnantól csakis a felkutatásra és likvidálásra koncentrálhat, semmi másra.

P.sz. 3715. Beavatásomat követően elhatároztam, hogy kalandozni indulok, hogy erősebb legyek és jobban szolgálhassam istenemet. Még szinte el sem hagytam a szentélyt, már meg is kaptam az első feladatomat, mint beavatott árnyvadász. A lényt az elátkozott vidék peremén látták utoljára. Egy köd démon és két csatlósa. Rögvest a felkutatásra indultam. Másfél hétbe került mire átverekedtem magam a lápos vidéken és kiértem a peremre. Nem is telt sok időbe mire rábukkantam a démonra. Erőteljes harc során végül, kardommal a fejét vettem és két csatlósát is utána küldtem. Fáradtan, sérülten a térdemre ereszkedtem, hogy kifújjam magam, mielőtt visszaülnék a lovamra és tovább indulnék a legközelebbi falu irányába. A köd ismét erősödni kezdett, ez csakis egy dolgot jelenthetett, hogy van még egy csatlós valahol. Egyszer csak egy árny közeledett szemből. Megmarkoltam a lándzsámat és felkészültem, de a ködből egy emberi alak lépett elő. Meglepettségemben majdnem nem is vettem észre a csatlóst a háta mögött, miközben lecsapni készült szerencsétlenre. A lándzsámat meglódítottam és egyenest a lény két szeme köze taszítottam. A sikeres támadás után már az járt a fejemben, hogy milyen szerencsés vagyok. Nyertem magamnak egy fuvart és társaságot. Ez jó lehetőség lehet a kezdésre. Valamiért biztonságban éreztem magam, így hát úgy gondoltam, akár el is ájulhatok...