Orkvacsora

Írta: Rauf Zsolt

A nemes irodájában fogadta a csapatot, akit felbérelni készült. A falon állat trófeák hirdették vadász múltját. Barna selyem köntöst viselt. Asztala mögül végignézet a csapaton. Egy harcos talpig vasban, pallossal, varázsló kezében botja, tetején smaragd csillogott, felderítő számszeríjjal, valószínű a csapdákhoz is ért, íjász, elfnek tűnik, és egy pap nyakában szent jelképével és buzogánnyal a kezében. Profi Csapat néven váltak hírhedté a környéken.

- Szóval maguk vállalják a megbízatást? - kérdezte a nemes. Biztosak benne hogy képesek rá? Az orkok, akik elrabolták a lányomat nem viccelnek.

- Bízzon bennünk uram! Nem most kezdtük a szakmát. Nem egyszer szálltunk már szembe orkokkal s gyanítom nem is utoljára. Inkább azt mondja meg jó uram mennyit ér meg magának a lánya élete? - Kérdezte az Acéllovag.

- Száz arany.

- Jó uram egészen biztos megér magának még többet is, vagy felbérelhet pár kezdőt s akkor egész biztos meghal a lánya.

- Rendben kétszázötven aranyat kapnak. Ebből a pénzből királyként élhetnek.

- Nos, én ötven aranyra gondoltam fejenként ehhez mit szól?

- pszt, Acéllovag, ő is ezt mondta. Ötven arany fejenként az összesen kétszázötven - Súgta oda Smaragdmágus harcosuknak. A nemes értetlenül nézet rájuk.

- Nos, megegyeztünk? Tudják elég sietős lenne, a lányomról van szó!

- Rendben nemes uram áll az alku. Máris indulunk - Jelentette ki az Acéllovag majd elindult kifelé.

-Hó, lassan a testel uraim, ezt ne hagyják itt. Ezen a térképen bejelöltem hol található az orkok barlangja - Mondta a nemes.

- Ó rendben ez megkönnyíti a dolgunkat. De most már tényleg induljunk.

Elindultak, hajtotta őket a tettvágy s miután kiértek a városból visszafordultak, mivel lovaikat a fogadónál hagyták. Másodjára is kiértek a városból, majd felültek lovaikra. Útközben azon gondolkodtak, hogy akár már a fogadónál is lóra szállhattak volna, akkor gyorsabban kiérnek. Egész délelőtt lovagoltak, hogy minél hamarabb céljukhoz érjenek. Délben elfogyasztottak egy gyors hétfogásból álló ebédet, majd megnézték a nemestől kapott térképet, bár közülük csak Csapdász értett a térképolvasáshoz, aki felderítőjük is volt.

- Fiúk gáz van. Mi az ellenkező irányba lovagoltunk egész végig.

- Micsoda, miről beszélsz? Azt hittem megnézted a térképet s majd szólsz, ha rossz fele megyünk! - jelentette ki Acéllovag.

- De hát, hogy a viharba nézhettem volna meg mikor egész végig nálad volt a térkép. Azt hittem megnézted.

- De hát tudod, hogy nem tudok térképet olvasni! Sőt, közülünk csak te tudsz! Még Smaragdmágus se tud, pedig ő egy Mágus! Neki mindenhez értenie kell!

Már ne is haragudj meg Mágus.

- Héj már megint ezzel jössz? Úgy tudom te még olvasni és számolni se tudsz. Múltkor is majdnem lealkudtat a munkadíjunkat kétszáz aranyról száz aranyra - Kelt ki magából Smaragdmágus.

- Jól van, ne vitázzunk, inkább induljunk el végre a jó irányba.

A hősök folytatták az útjukat, most már a helyes irányba. Lovaikat vágtára fogták. Sok időt elvesztegettek s legkésőbb estére el kellet érniük a barlangot, mivel az orkok megfenyegették a nemest, hogy ha nem kapják meg a váltság díjat megeszik a lányát vacsorára. Egész délután vágtattak s a nap is kezdett már lebukni lassan a láthatáron, mire elérték végre a mocsarat ahol a barlang szája nyílt. Kikötötték a lovaikat egy fához majd felkészültek a csatára s elindultak a mocsárban. Felderítőjük Csapdász ment előre. Vigyáznia kellet, egy rossz lépés s talán örökre elnyeli őket a mocsár. Lovaik hátul hangos nyerítésbe kezdtek, de nem fordulhattak vissza, egy lány élete múlhat rajtuk. Fél óra múlva biztonságban elérték a barlang száját, melyet egy nagyobb sziklában vájtak.

- Húúúh, ezt megúsztuk minden baj nélkül! Gratulálok Csapdász igazán kitettél magadért, de hogy sikerült megtalálni a helyes utat? - Kérdezte Acéllovag.

- Nem volt nehéz csak követtem ezeket a táblákat, amiken nyílok jelezték a helyes irányt. Olyanokat, mint ami a barlangnál is van, nézd! Okr Balrang! Valószínű az orkok írták ki, már csak a helyes írásból ítélve.

- De legalább tudnak írni, nem úgy, mint egyesek! Mondta Smaragdmágus.

- Már megint kezded a piszkálódást? Nem tudnál a feladatra koncentrálni? - Kérdezte Acéllovag miközben rávetette szúrós tekintetét, majd behatoltak a barlangba. Persze azzal a lendülettel ki is jöttek mivel nem gyújtottak fáklyát, s semmit se láttak odabent. Miután a fáklyák már elegendő fényt adtak újra nekiveselkedtek. Hosszú kanyargós folyosókon mentek, míg végül valami fényt láttak az alagút végén. Először meg ijedtek, mert azt hitték meghaltak, de aztán rájöttek, csak a folyosó ért véget egy nagyobb teremben, amit kivilágítottak.

Kör alakú terembe érkeztek, három másik járat nyílt belőle. Miután bementek egy vasrács csapódott le mögöttük, csapdába estek. Óvatosan haladtak a terem közepe felé, majd miután odaértek negáltak. Egyre hangosodó zajokat hallottak a szemközti járatokból, majd pár másodperc múlva rájuk törtek az orkok.

A hősök szétszóródtak, majd szembeszálltak ellenségeikkel. Hatalmas gigászi csata vette kezdetét, a kalandozók csak úgy aprították az orkokat míg végül levágták a maradékot is. A harcot ők is megsínylették, ezért megkérték a Pap-ot, gyógyítsa meg őket. Pap buzgó imádságba kezdet, majd pár perc múlva égbe emelte kezeit, melynek hatására a barlang megtelt kékes fénnyel, mely elvakította hőseinket. A fény, ahogy jött el is tűnt, de a hőseink nem éreztek semmi változást. Fáradtan álltak továbbra is vérző sebekkel.

- Mi történt Pap, miért nem sikerült a gyógyítás? - kérdezte a harcos.

- Nem tudom, sikerülnie kellet volna! - Mondta Pap, s ahogy az utolsó szót kimondta a körülöttük fekvő orkok megmozdultak. Nem csak a sebesültek sebei gyógyultak be, de még a halottak is életre keltek.

- Paaaap te idióta, minket kellet volna meg gyógyítani!!!

- Hupsz! Ez félre ment bocsi.

Az orkok először értetlenül nézték egymást, majd elkezdték összeszedni a fegyvereiket s újra támadásba lendültek. Hőseinknek nem sok esélye maradt.

Az íjász utolsó nyílveszőjét vette elő s egy orkot vett célba, aki közvetlen előtte állt, lőtt. Eltalálta az orkot, de sajnos lepattant medáljáról a barlang falára, onnan meg egyenesen vissza Íjász fejébe.

- A francba, nulla egyet dobtam - mondta utolsó szavaival majd összeesett.

Az orkok egyre csak fogytak, de sajnos hőseink is kezdtek elhullani.

Egy sámánnak kinéző ork, Csapdászt vette célba köpő csövével, aki erre csak mosolygott. Rosszul tette. Bár az apró tüske nem volt mérgezett Csapdász pechére a sámán dupla nullát dobott, a tüske egyenesen a szívében ált meg.

Pap újra imádkozni kezdett. Imájában megkérte istenét, hogy fogadja kegyeibe őt. Istene egész biztosan meghallgatta, mert egy villám csapott a pap-ba, aki ezután a mennybe került istene mellé. Már csak ketten voltak alig egy tucat orkra. Sajnos Smaragdmágus ereje fogyóban volt. Elhatározta, hogy feltölti energiáit. Egy pillanat alatt gyűjteni kezdte az energiákat magába. Az orkok, akik még éltek egyre csak hullottak, ahogy a mágus kiszívta belőlük az életet. Mire Mágus feltöltődött az összes ork elhullott a teremben. Sajnos Smaragdmágus is holtan esett össze, véletlenül magából is elszívta az életet. Acéllovag egyedül maradt a teremben, már folytatta volna útját mikor a középső járatból még egy ork lépet elő. Kétszer nagyobb volt a többinél. Kar és mell izmai csak úgy dagadtak félmeztelen testén. A harcos rárontott s pallosával csapot rá bele adva minden erejét. Az izmos ork nem mozdult. A pallos eltalálta, de nem tett kárt benne, csak kettétört. Acélovag értetlenül ált s nézte, ahogy a nagydarab ork meg foglya nyakánál fél kézzel s fojtogatni kezdte. Acéllovag észrevett egy tetoválást az orkon. Elolvasta, majd a maradék szusz is kiment a tüdejéből belőle s meghalt. Az orkok összeszedték magukat. A legtöbbjük csak megsérült a harcban így nem vesztettek sok orkot. Késő este volt már, a barlangban tábortüzeknél húst sütöttek, ember húst. A nagydarab ork is ott ült egy tűznél, egy másik ment oda hozzá.

- Na, megtaláltátok a kalandozók lovait? - kérdezte az izmos ork.

- Igen, de ezek az idióták a mocsárba kötötték ki őket. Szerencsétleneknek már csak a kantárjuk lógott ki a lápból, az is, azért mert egy fához kötözték.

- Kár pedig finom a ló hús is.

A hús megsült, először az izmos ork vett magának. Övé volt az elsőbbség, mert ő volt a legerősebb. A tetoválás is ezt hirdette, ami rajta volt. A Kalandmester kedvence, felirat volt rajta. Így kezdődött meg az orkvacsora.