Niel Kalyos

P.sz. 3594 középtáján születtem Tiadlanban, Yaonshaln városában. Egyszerű földműves családba érkeztem. Családom mindig kereste a jó viszonyt a környékbeliekkel, elmentek minden ünnepre, megemlékezésre. A helyiek, szerették Őket. Édesapám már 5 éves koromban érezte, hogy a földművelés, nem az én világom lesz. Hébe-hóba mentem csak ki a földekre, akkor sem tudtam sokáig foglalkozni vele. Amint találtam egy botot a földön, felkaptam és csapkodva rohangáltam körbe, körbe. Szüleim elvittek egy kis helyi iskolába, hogy fegyverművészetet tanuljak, ha már más, úgy sem érdekelt. Hamar kiderült, hogy jó tehetségem van a fegyverforgatáshoz. Hamar az iskola legjobb tanítványa lettem és a tanító, már nem tudott újat tanítani. Szüleimnek felajánlotta, hogy beajánl egy mesternek, ha vállalják, hogy lehet, csak évek múltán látnak viszont. Szüleim nehezen, de belementek. Így kerültem egy kis faluba, Chadoba a Cwaylen hegységbe, ami a Howa folyó keleti partján emelkedik. A faluban élt egy öreg mester, Lien Kan Ly' aki csakis kivételes tehetségekkel volt hajlandó foglalkozni. P.sz. 3606 tavaszán kezdtük meg edzésemet és igen csak meg volt velem elégedve. Röpke öt év alatt elsajátítottam a kardművész stílus művészetét és egy-két ősi technikát is. Mesterem viszont még nem akart felavattatni, mert úgy érezte, hogy túlzottan türelmetlen és önfejű vagyok. Amíg ezeket a tulajdonságokat nem küzdöm le, nem lehetek felavatott.

P.sz. 3613 tavaszán, még mindig a mester tanítványa voltam csupán, a felavatásom időpontja még mindig nem volt a láthatáron. Ahogy szokott lenni, engem küldött el a szomszédos városba, hogy hozzam el az ellátmányt a falu számára. Sinninkai városban összeismerkedtem pár hasonszőrűvel, mint, én voltam. Egy fiatalokból álló csapattal, akik még nem lettek, vagy soha nem is lehetnek felavatottak. Meginvitáltak maguk közé, hogy tartsak velük alkalmanként egy-egy bevetésükre. Embervadászatokat tartottak, természetesen csakis bűnözők ellen, de természetesen, ez is illegális volt. Bele mentem, velük tartottam. Három embert vadásztunk le egy hónap leforgása alatt, akik már sosem kerülhettek bíróság elé. Gyilkosok voltak mind, ezzel nyugtatgattam magam. Ez a mellékszakmám sajnos mesterem előtt sem maradt leplezetlen. Amint megtudta, közölte velem, hogy taníttatásom végére értem. Szégyent hoztam rá és a nevemre is. Elvesztettem becsületem. Csakis úgy szerezhetem vissza, ha a tradíciók szerinti harakirit végzem el, magamon. Ez lett volna az egyetlen megoldás. Beleegyeztem, hogy elvégzem a rituálét az éjszaka magányában és megkértem, hogy testemet, majd jutassa vissza a családomnak. Amikor viszont elérkezett az éjszaka, bepánikoltam, nem akartam meghalni, hisz még oly sokat élhetek. Az éj leple alatt megszöktem a városból, miután magamhoz vettem fegyverzetem, amiket csak a felavatásom után kaphattam volna meg. Így lettem becstelen, tolvaj és szökevény.

Néhány hét alatt eljutottam Dagh Pitten kikötővárosba, ahol a lehető leggyorsabban kerestem egy hajót, ami délnek indult. Több hónapos hajóút után megérkeztem Abasziszba, Caedon városába. Úgy éreztem, hogy sikerült elég messzire jutnom, hogy kicsit megpihenjek. Caedonban maradtam három évet. Ez idő alatt többféle munkát is elvállaltam, hiszen pénzre szükségem volt. Vállaltam karavánkíséretet, embervadászatot és testőrködést is. A munka az munka, a pénz pedig pénz. P.sz. 3616 őszén, tudomásomra jutott, hogy egy csapat Tiadlani érkezett a városba és egy renegátot keretek. Féltem, hogy Engem keresnek, így jobbnak láttam mielőbb továbbállni. Nagy szerencsémre pár napon belül indult egy karaván Damak városba, majd onnan tovább hajóval, sok-sok kikötőt érintve Shadonba. Végcélunk pedig, Rolella tartomány - Berrana-roda kikötőváros volt, ahova északi fűszereket és gyógynövényeket szállítottunk.

Az egyik pihenőnk Gorvikban volt, ahol Lumada városban újabb utasok szálltak fel a hajóra. Az újjak közözz volt egy férfi, akin látszott, hogy nem közéjük való volt. Az út folyamán jobban megismerkedtem vele. Megtudtam, hogy Ő egy bárd, egy zenészutazó. Már Ő is évek óta járja Ynevet és izgalmasabbnál izgalmasabb kalandokban volt már része, amiket persze énekbe foglalva, meg is osztott velem és a hajón utazókkal. Érdekes figura volt, kicsit szószátyár, de azért szimpatikus alak.

P.sz. 3618 tavaszán, már több hónapja vagyunk Berrana-roda városban és kezdünk legatyásodni. Bárd társam költekező életstílusával hamar elvertük a vagyonunk jelentős részét, így ideje volt valami munkát találnunk. Nem is telt el sok nap, mikor a törzshelyünkön, a Névtelen Ivóban, összeismerkedtünk egy Domvik pappal. Érdekes figura volt, mindig téríteni akart minket, de nem igazán járt sikerrel. Ennek ellenére hamar összebarátkoztunk vele. Anyagilag is sokszor kisegített minket, mi pedig cserébe meghallgattuk történeteit. Néha előfordult, hogy szópárbajba keveredett a bárddal, hogy ki volt több vagy esetleg izgalmasabb és veszélyesebb kalandban. Többnyire nevetés és dorbézolás nett a vége.

Egy nap a legifjabb öccse érkezett meg a városba és kereste fel a papot. Az öccse az Isten Kardja lovagrend tagja volt és egy feladattal, illetve megbízással érkezett. A pap bemutatott minket is és szép szavakkal dicsérte tehetségünket, mármint persze, amibe beavattuk. A lovag úgy érezte, hogy akár mi is megfelelnénk az általa felkínált feladatra, pláne, hogy bátyja látszólag megbízik bennünk. Elmesélte, hogy egy a Rendje által üldözött haramiabandát kellene felkutatni és, ha lehet élve visszavinnünk, de nem feltétlen. Természetesen rögtön belementünk a küldetésbe, hisz kicsit le voltunk gatyásodva és már az egyhelyben maradást is kezdtük unni. Estére fivérük is megérkezett. Ő egy füves ember kilétét mutatta nekünk, de a haramiabanda felkutatása közben, kiderült, hogy sokkal több annál. Valójában egy Domvik Boszorkányvadász. Sosem találkoztam még ez odáig, ilyen színes és sokoldalú családdal. A haramiabanda Edorlban, Tiega kikötőjében igyekezett hajóra szállni, de még épp időben értük Őket utol. Egy hosszúnak, közel sem mondható küzdelemben, sikerrel földre kényszerítettük és ártalmatlanná tettük a bandát. Szerencsétlenek, fel sem fogták, mi történt. Első küldetésünk volt együtt és már ez alkalommal is olyan jól kiegészítettük egymást, mintha évek óta együtt kalandoznánk. Az után összeszedtük a túlélőket és visszavezettük Őket a lovag rendházába. A rend elismerte képességeinket és engedélyezte, hogy alkalmanként, mint megbízottak, hasonló feladatokat lássunk el. Hónapok múltán Celelstius, a Boszorkányvadász, ismervén a hatékonyságunkat, szintén előállt egy esetleges feladattal. Likvidálni kellene egy már ténylegesen bizonyítottan Boszorkánymestert, aki megszökött a fogságból és jelenleg is menekül. Több hetes kutatómunka eredményeként rátaláltunk Shadlek tartományban Helarrd városában, amint kereskedőnek álcázva magát, emberei társaságában épp szerette volna elhagyni Shadon határát. Természetesen ezt Mi nem engedhettük, és nem is engedtük. Ez a harc közel sem volt olyan sima ügy, mint az előző, de itt is győzedelmeskedtünk. ezek után még számtalan küldetésben volt közösen részünk. Majd egy hónapra szétváltunk és megpihentünk.

P.sz. 3619-ben a lovag összehívta a társaságot a már jól megszokott Névtelen Ivóban Berrana-roda városban. Hálás üdvözlés és bőséges vacsora után elmondta, hogy Rendje egy újabb feladatra kérte fel Őt és engedélyezte a beavatásunkat is a részletekbe. Elmesélte, hogy felkérte Rendjét a Maron család, Amaro városából, hogy a családfő, Barlo Maron 60. születésnapjára rendezett bálon lássanak el testőri feladatokat. A család tagjait és a vendégeket kellene oltalmaznia. Ez a feladat sokkal nehezebb, mint amilyennek először hallatszik. A család és a vendégek is nagy létszámmal fognak megjelenni a bálon és így a feladat sikeres végrehajtásához, több emberre volt szüksége. Természetesen nem mondhattunk más, csakis igent, és mihamarabb útnak is indultunk. Miután megérkeztünk Amaroba, rögvest lejelentkeztünk a családnál és miután részletezték az álltaluk elvártakat, neki is láttunk az előkészületeknek. Véleményem szerint gondoltunk minden esetleges eshetőségre a család és vendégeik védelmét illetően. Így már nincs más hátra, jöhet a Bál.