Amikor leszáll a köd

Írta: Rauf Zsolt

Jack Cindy felé fordult az ágyban, majd gyengéden átölelte s megcsókolta. Cindy viszonozta neki a gesztust, majd gyengéden végigsimította kezét partnere hátán. Miután megfelelően felforrósodott a hangulat, hosszú ideig tartó érzéki szeretkezésbe merültek.

Jack Naten a Maine állambeli Rocklandben tengeti mindennapjait, ami egy csendes tengerparti város parkokkal, tiszta, rendezett utcákkal. Kertes házban él, közel a tengerhez. A pázsitot elhanyagolta, és a hátsó kert is kész dzsungel. A ház külső faláról, ablakairól már rég elkezdett lepattogni a fehér festék, de belül tiszta és rendezett, mivel Cindy néha kitakarítja.

Jack sokat olvas és a barátaival rendszeresen találkozik. Húszas évei végét tapossa. Középmagas, szálkás teste van, noha soha nem járt konditerembe, rövid haját elöl, felzselézve hordja, arca borostás. Cindy Campbell húszas évei elején jár. Vékony testalkatú, világosbarna, hosszú, hátközépig érő dús haja van, szőke melírrel.

Szeretik egymást Jackkel, de ennek ellenére laza a kapcsolatuk. Hetente három-négy alkalommal, mikor Cindy egy kis társaságra vágy, átmegy Jackhez és vele tölti a napot.

Jack rápillantva ébresztő órájára, észrevette, hogy késésben van. Kapkodva elpakolta a kajáját és magára kapta egyenruháját, majd az ajtó felé indult.

- Vigyáz magadra! - kérte szinte dorombolva Cindy.

Jack megállt az ajtóban.

- Reggel itt leszel, mikor haza érek?

- Nem, korán elmegyek.

- Akkor te is vigyáz magadra! - ezután bezárta maga mögött az ajtót, beült a 79-es Ford Mustangjába és elindult, hogy felvegye egy kollégáját, Pete Kinleyt.

Már az utcafordulóban meglátta, hogy a ház előtt várakozik. Pete tipikus smasszer volt, magas, tagbaszakadt, kopaszra borotvált fickó. Egyetlen hibája az öltözködési stílusa volt. Szerette a rózsaszín pólókat, ingeket. A legrosszabb, hogy ezt az ízlésficamot másra is rá akarta erőltetni. Mikor meglátta Jacket, elindult felé. Útközben még szippantott egy slukkot a piros Marlboróból, majd eldobta és bevágódott a kocsiba. A rádióban éppen az esti hírek következtek.

- Csá, Jack! Mi a helyzet? - kérdezte fáradtan.

- Szia Pete! Semmi. Délután keveset aludtam, mivel átjött Cindy. Te tudtál pihenni? - kérdezte hasonlóan tőle, miközben elindult a kocsival.

- Hát, kb. egy órát tudtam fél álomban a gyerekeim miatt. Kis köcsögök, de azért szeretem őket. Mi a helyzet veled és Cindyvel?

- Múltkor megemlítettem neki, hogy hozzám költözhetne. De azt mondta, hogy még nem áll készen.

- Még mindig keresik azt a blackrocki elítéltet, aki egy hete szökött meg a börtönből. A lopásért és csalásért elítélt John Smith-t a rendőrök már több lehetséges helyen is keresték, de eredménytelenül végződött. John Smith fehérbőrű, kb. százhatvan centiméter magas, izmos testalkatú, vörös, rövid hajú, kopaszodó férfi. Kérjük a lakosságot, hogy ha gyanús személyt látnak, akire illik a leírás, hívják a kilenctizenegyet. Most az időjárásról bővebben - hallatszott a rádióból.

- Nem hiszem, hogy még nem tudták előkeríteni azt a szemetet - jegyezte, meg Pete.

- Ne is mondd, aznap este behívtak engem is. Egész este ezt a szerencsétlent kerestük Blacktől Rockland irányába egy tucat őrrel.

Jackék folytatták az útjukat. Graybe mennek szolgálatot teljesíteni, ami egy női börtön, előtte viszont Blackrockba a férfi börtönbe mennek, hogy felvegyék a felszerelésüket. Rocklandtől mintegy 20 mérföldre helyezkedik el Black, utána következik tőle tíz-tizenöt mérföldre Grey. A női börtön egy temető mellé épült, ahova egy közeli kertváros Smallrock lakosai temetkeznek.

Miután megérkeztek, Jack leparkolta a kocsiját, majd Petetel bementek az ügyeleti helyiségbe. Köszöntek a nappalosoknak, miközben felmutatták a szolgálati igazolványukat, majd a mágneskártyájukat is lehúzták. Ez már rituálénak számított, amit azzal folytattak, hogy elmentek kávézni. Mialatt Jackék itták a forró nedűt, szép lassan megérkezett a többi éjszakás felügyelő is. Egy páran bejöttek az ebédlőbe, ők szintén Greyben teljesítenek szolgálatot. A többiek az eligazító helyiségben várakoztak, ami az ebédlő melletti helyiség volt a bejárathoz közelebb.

- Grey! - kiabálták a fegyverraktárból, jelezve, hogy, aki Greyben teljesít szolgálatot, mehet felszerelni. Utána mentek a Blackben dolgozók. Kb. tíz, tizenöt perc múlva már fel is szereltek, és várták az éjszakás biztonsági tisztet, aki elmondja a feladatokat, s átadja a fontos tudnivalókat az éjszakásoknak. Utána busszal vitték őket Greybe. Az út nem volt különösebben hosszú, de annál kényelmetlenebb a sok kátyútól az úton.

Miután megérkeztek és leszálltak, köszöntötték a nappalosokat, mikor bevonultak. Az épület ajtaja egy folyosóra nyílt, ahol jobbra a mosdó ajtaja, közvetlenül utána az értékmegőrző szekrény állt. Balra az ügyeleti helyiség, valamint az ebédlő foglalt helyet. A szobában két íróasztal található ugyanennyi székkel, valamint egy fegyver tárolására szolgáló páncélszekrény. A felügyelőnők, akik a rabokra vigyáztak, nem húzták az időt, bepakolták telefonjaikat és egyéb értékeiket a megőrzőkbe, majd bementek megkezdeni a váltást. Az ügyeleti helyiségben a főfelügyelőn kívül még két őr tartózkodott.

- Gyertek betárazni! - szóltak Jackéknek, akik a homokkal teli ládához mentek. Miután a fegyverekbe berakták a tárat, elindultak a börtön körül, hogy leellenőrizzenek a kerítést.

- Milyen napotok volt?

- Á, dögunalmas volt. Ugye nem zavar, ha rágyújtok?

- Nem, nyugodtan, én is rágyújtok.

- Amúgy most, hogy átgondolom, még is volt valami. A temetőben eltemettek három embert. Úgy, hogy délelőtt sok kocsi járt erre.

- Pff, akkor volt nyüzsgés. Még jó, hogy a temetőt egy fém palánk választja el a börtöntől. Kiket temettek el, nem tudjátok?

- Csak azt, hogy a közeli kertvárosban laktak.

- Az nem sok. Na, de itt is vagyunk. Mondjuk, én még pár kört óránként lezavarok.

- Na, ne essél túlzásokba, azért óránként te se tudsz lezavarni pár kört. Meg nincs is kivel, ha csak nem Petetel.

- Oh, hogy kapnád be! Ha ennyire pihent vagy, akkor itt is maradhatsz éjszakára helyettem!

- Kösz, kihagyom. Inkább menjél jelenteni!

- Jól van, na, de sürgős valakinek!

Miután bementek az épületbe, Jack jelentett, majd megírta a naplókat. Körülbelül öt perc telt el azóta, hogy visszaértek, a nappalosok már jöttek is ki a börtönből. Kivették a telefonjaikat és egyéb cuccaikat az értékmegőrzőből, elköszöntek és felszálltak a buszra, ami ezután elrobogott velük.

Jackék megterítették az asztalt, s neki is álltak elpusztítani a vacsorájukat.

- Pete, a főfelügyelő nem mondta, kiket temettek el?

- Dehogynem. Emlékszel, három, négy napja körülbelül a híradóba mondták, hogy a bekötőúton baleset történt. Nagy volt a köd, a kocsi kikanyarodott az 1-es főútra, mikor a semmiből feltűnt egy buzi nagy kamion mögöttük. Túlságosan gyorsan hajtott, hogy időben lefékezhessen. Az autót szarrá törte. Egy gyerek és a szülei a helyszínen meghaltak. Persze a sofőr kihívta a mentőket, de már késő volt. Őt a helyszínen le is tartóztatták. Állítólag azt állította, tönkre ment a fékje, de szerintem csak elbambult vezetés közben az idióta.

Miután befejezték vacsorájukat, Jack elindult a szokásos útvonalon a börtön körül, ezt óránként egyszer meg kellett tennie. A börtön elülső oldalán az utat egy elektronikai eszközöket szétszerelő üzem fogta közre, ahol napközben rabok dolgoztak. Jobb oldalon szántóföld helyezkedett el és egy víztisztító állomás. A hátsó oldalán a börtönnek egy erdő található, ami éjszakánként megtelt az erdei lények zajával. Jack szerette az erdei zajokat, ezért itt mindig lassabban haladt. Végén, a sarkon volt az ajtó, ami a börtön és a palánk közti területre vezetett, míg a palánkon túl a sírkert nyújtózót. Napközben néha elmentek a járőrök a palánk mögött a temető fele, de éjszaka nem volt jellemző. Jack mégis úgy döntött, elmegy arra. Elindult a palánk mellett, majd befordult a sarkon. Minden nyugodt volt és sötét. Néhol ködfoszlányok gomolyogtak, mint egy ópium barlangban, ahol a vendégek pöfékelése fojtogató füsttel borította be a helyet.

- Ó, hogy az jó édes, nem hoztam lámpát! Na, mindegy, majd legközelebb. Miután kellőképp kimérgelődte magát, visszament a palánk ajtóhoz és bement. Végig cammogott, és pár perc múlva újra az őrhelyen találta magát, ahol jelentette Petenek, hogy mindent rendben talált.

- Még tizenegy óra és mehetünk haza! Mi csináljunk addig?

- A telefonomra raktam fel pár horror filmet, megnézzük?

- Naná! Mit raktál fel?

- A Végső állomás egytől háromig.

- Zsír, horror est lesz! Mire megnézzük mind, lassan mehetünk is haza.

Jackék elhelyezkedtek, majd elkezdték a filmet. Nagy izgalommal nézték, mintha még nem látták volna, noha ez messze állt a valóságtól. Talán az éjszaka, vagy mert az őrhelyen nézték, ahol nem lett volna szabad. Igen, a tiltott gyümölcs mindig édesebb - gondolta Jack a végén.

- Hu, jó volt újra megnézni!

- Ja, nem volt rossz. Tartsunk pár perc szünetet, aztán jöhet a következő része!

- Rendben, de előtte megyek egyet a börtön körül.

- Jól van, menjél - mondta, majd kiengedte Jacket.

Gyorsan körbeszaladok, amúgy is hideg van, és ez a tejföl is sűrűsödik a levegőben - gondolta dideregve, majd sietősre vette a lépteit. Mikor az erdő mellé ért, a szokásos erdei hangok megnyugtató zenéjét hallgatva lassított, majd félúton megállt. Szívott egy-két mély levegőt, majd rágyújtott.

Ekkor furcsa zajra lett figyelmes, valami bent az erdőben mozgolódni kezdett. Egyre gyorsabban, egyre ritmusosabb lett a zaj, egyre hangosabb. Végül egy fa, hangos reccsenéssel rádőlt a kerítésre. Majd még egy és még egy, közeledve Jack felé.

- Mi lehet ez, basszus? - kérdezte a kidőlt fák irányába tekintve. Ekkor mintha valami ősi ösztön ébredt volna fel benne, ami azt ordítja, fuss, elkezdett rohanni. A cigit is kiesett a kezéből. Mögötte a reccsenő, puffanó hangok erősödtek. Még jobban felgyorsított, ezzel elég időt nyerve, hogy a palánkajtóhoz érve kinyissa.

- Francba! - robbant ki belőle, miután leejtette a kulcsot. Felkapta, kinyitotta vele a zárat és lenyomta a kilincset. Ekkorra a különös zajok egy csapásra megszűntek. Miután bement az ajtón, akaratlanul is észrevette, hogy a kidőlt fák helyükön vannak, s az erdőből csak a megszokott zajok szűrődtek ki. - Hát ez meg mi lehetett, csak hallucináltam volna? Az nem lehet! - gondolta. - Háááhuuu, biztos csak fáradt vagyok, jobb, ha megyek! - mondta egy mély sóhajtás után, inkább csak magának. Bezárta az ajtót és visszaindult az őrhelyre, nyugtatva magát, hogy csak képzelődött.

- Gyors voltál, rendbe volt minden? - kérdezte Pete.

- Persze! Csak kezdek álmos lenni.

- Én is, rakj fel egy kávét, addig kimegyek levegőzni! - Pete kiment, s rágyújtott egy Marlboróra. Nem volt kedve sokáig kint fagyoskodni, ezért sietősen szívta, majd visszament. Miután elkészült a kávé, kitöltötték maguknak és folytatták a horror estet.

A Végső állomás kettőnek is hasonló volt a története, mint az előzőnek, talán ezért aludt el rajta Jack pár perc után. Nem sokkal fél tizenkettő előtt ébredt fel.

- Uuááhh, azt hiszem, átaludtam a filmet - ásította Jack.

- Igen, de nem akartalak felkelteni. Gyere, zabáljunk valamit, megéheztem!

Jackék körülbelül fél órán át ettek és beszélgettek, utána Jack magához vette a lámpát, majd lassan elindult szokásos útvonalán. Nem igazán akart arra gondolni, mi történt előzőleg, már abban se volt biztos, hogy nem csak álmodta-e. Megérkezett az erdőhöz, ahol a megszokott hangok és látvány fogadta. Felgyorsította lépteit, már-már szinte futott.

Huh végre túl vagyok, rajta! - gondolta megkönnyebbülten, mikor az ajtóhoz ért.

- Srsrcs... Jack, jelentkezz! Pete vagyok - szólalt meg a rádió, némi recsegés után.

- Mondjad, mi van?

- Merre vagy?

- Most értem a palánkhoz.

- Hallottad a zajt a temető felől?

- Milyen zajt?

- Nem tudom, talán valami kocsi állhatott meg. Nem hallottál semmit?

- Nem! Itt miden csendes.

- Nem baj, azért nézz szét!

- Huuu, na, jól van, szétnézek, de biztos nincs semmi.

Jack elindult a temető irányába. Ahogy egyre közeledett a sarokhoz, úgy lett sötétebb is. Ide már nem ért el a körvilágítás sárgás fénye. Bekapcsolta a lámpát, majd befordult. Sötét, ködös volt minden, két-három méterre látott maga elé. A lámpa fényétől csak úgy izzott a köd, ami csak nehezítette a látást. Elindult a palánk és a temető közti füves részen.

- Nincs itt senki! Nincs is itt senki! - mondta nyugtatva magát, mikor a temető egyik bejáratánál egy árnyékra lett figyelmes. Egy gyerek volt, olyan tíz éves forma fiú. A gyerek megijedt, megfordult s beszaladt a temetőbe. - NE FUSS EL, NEM AKARLAK BÁNTANI! MIT KERESEL ITT? - kiabálta miközben utánaszaladt.

A temetőben nem volt nagy köd, szinte csak foszlányok. De volt bennük valami ijesztő, mintha saját akaratuk lenne. Szép lassan hömpölyögtek a sírok közt. A temető ezen része nagyon ősi volt. Az ilyen síroknál törések és repedések látszottak, de a feliratok már lekoptak. A fiú nem volt sehol. Miközben tovább ment, a félelem és kíváncsiság egyvelegét érezte, az utóbbi győzött. Továbbment maga elé világítva s közben arra gondolt, hogy a temető e részét még sosem látta. Egy bokor felől zajt hallott. Majd pár perc múlva két idős alakot látott kijönni a bokor mögül. Lassan, ráérősen jöttek, mintha csak siklanának. Jack rájuk világított.

- Mit keresnek itt ilyen későn? Hahó! Magukhoz beszélek!

- Ben, hol vagy? Gyere elő! Tudod, hogy nem szeretjük, ha elcsatangolsz. Ben, gyere vissza, már nagyon aggódunk érted! - kiáltották a ködbe a furcsa alakok.

A férfi és a nő nem figyelt rá, csak elsétáltak előtte, mintha nem is látnák.

- Mi a fene folyik itt? Ezek tuti most szabadultak a diliházból. Na, jól van, megnézem, merre mennek. Jack lemaradva követte őket jó néhány percig, amikor egy sírnál megálltak. Még újnak tűnt, azok egyike, ahova tegnap délelőtt temettek. Kicsi volt és valami mocorgott a sír mögött. A fiú volt. Félelem ült a szemében, de mikor meglátta a szüleit, megkönnyebbülve és vidáman szaladt oda hozzájuk. De hiába, a szülei észre se vették őt, csak továbbmentek.

- Mama itt vagyok! Mama miért nem látsz? Mama, mama! - fakadt ki könnyes szemmel a fiú.

Jack nem várt tovább, elindult feléjük. Ahogy közeledett, a három alak nem mozdult, felé se néztek. Majd elkezdtek halványulni. Jack elkezdett rohanni, de mire odaért, már csak a sírt találta. Elég kicsi sír volt, Ben Clover, élt 1989-től 1999-ig - állt a sírkövén.

- Basszus, valaki szórakozik velem? Ez nem lehet ugyanaz a fiú, ez nem lehet! De akkor hova tűntek innen? Még két másik friss sír is feküdt mellette, de Jacknek nem volt kedve megnézni.

- Srsrcsrs... Isten hozott nálam, Jacki fiú! - hangzott a rádióból, halk, mély, sejtelmes hangon.

- Ki az! Ki szórakozik? Te vagy az, Pete? Elég rossz vicc. Tudom, hogy te vagy, felismertem a hangod!

- Nyugi, nyugi, csak vicceltem! Találtál valamit?

- A nénikéddel szórakozzál, majdnem infarktust kaptam. Nem találtam semmit, megyek vissza.

- Várok rád! -szólt bele valaki ismét halk sejtelemes hangon.

- Haha, nagyon vicces! - jegyezte meg s visszaindult.

Jack sokáig bolyongott, de sehogy se találta a visszautat. Mindig valahogy a temető közepén lyukadt ki, ahol egy vén göcsörtös, csavarodott tölgyfa állt. Nem voltak levelei, talán több száz éves is lehetett. Rossz érzése támadt, mikor megpillantotta, valami sötét és gonosz erő ölelte körül a helyet. Ahogy bolyongott, a ködgomolyagok szép lassan átalakultak. Most már emberek voltak. Szellemek a múltból. Öregek, fiatalok, nők és férfiak is. Jacken rémület lett úrrá, mikor jobban megnézte őket. Mind haldoklott. Láthatatlan kötelektől, puskagolyóktól, gránátoktól, ami lecsonkolta az ember végtagját, vagy elektromos széktől. Érezni lehetett az éget hús szagát. Saját halálukat élték újra és újra.

- Ez meg mi a franc, mi történik? Honnan kerültek ezek ide és én hol vagyok? MI TÖRTÉNIK, ITT! VALAKI MONDJA MÁR MEG! - üvöltötte, miközben körbenézett, de semmi válasz nem érkezett. A szellemek szenvedtek, de egyik se törődött Jackkel, amitől kicsit megkönnyebbült.

Továbbindult s már, ki tudja, hányszor tévedt vissza a göcsörtös fához. Már fáradt volt, ezért odament. Valami megmagyarázhatatlan erő húzta felé. Alaposan megnézte az öreg fát, többször megkerülte, de nem talált semmit. Már épp indult tovább, mikor megpillantott valamit a fán. Egy írástöredéket, ami szép lassan terebélyesedet, majd a végén felizzott. Olyan volt, mintha valaki most égetné a fába. Jack nem tudott mozdulni, lebénult. Nem tudta elolvasni az írást, mégis biztos volt benne mi áll ott.

" Idegen, ki szent temetőnket háborgatod, csontjaid örökre pihenjenek itt, lelked örökre raboskodjon!''

Jacket elfogta a félelem, pánikba esett. Hátrálni kezdett, de megbotlott valamiben, elesett és a lámpa kiesett a kezéből. Egy koponyát világított meg a fénye, ami mintha gúnyosan mosolyogna, majd a lámpa pislákolva elaludt.

- Ó a francba! - kiáltotta Jack, majd felállt és futni kezdett. Még mindig nem tudta, merre menjen, csak szaladt. A haldokló kísértetek lassan belevesztek a ködbe, ami utána egy ösvényt nyitott meg Jack előtt. Nem tudta, mennyi ideje futott arra, amerre a köd vezette s csak remélhette, hogy kivezeti. Hirtelen ismerős sírokat pillantott meg.

- Már nem lehet messze a kijárat - gondolta Jack még jobban szaporázva lépteit. Miután elment egy bokor mellett, a temetőkapu üdítő képét pillantotta meg, de valami más is volt. Egy test feküdt a kijárat előtt. Egyre közelebb ért, míg végül csak pár méterre volt a testtől. - EZ NEM LEHET, EZ EZ NEM! HOGYAN? EZ NEM, EZT CSAK hallucinálom! - kiáltotta Jack. Felismerte a testet, az övé volt, ott feküdt élettelenül. Majd egy rideg síron túli hang szólalt meg a fejében, megrémült.

- Idegen, ki háborgatni mertél minket, csontjaid örökre itt pihennek, lelked örökre itt fog raboskodni!

- DE ÉN MÉG NEM HALTAM MEG! MÉG NEM!

- Már ide tartozol! - hangzott ismét a fejében. A köd rohamos gyorsasággal kezdett feloszlani, egy pillanatra ellepte Jack halott testét a földön, majd eltűnt a testtel együtt, mintha nem is lett volna.

- Ennyi! Vége is van a rémálomnak? Na, jó én eltűnök innen - gondolta magában. Még mindig rémült volt és kimerült, de egy megérzés nem hagyta nyugodni. - Ez túl egyszerű!

Igaza lett, mikor magára pillantott, látta, ahogy egész teste szép lassan elhalványodik, elmosódik, míg végül nem maradt belőle más, csak ember formájú ködgomolyag. Minden elsötétedett előtte. Érezte,

a szél egyre erősebben fúj, kiabálni akart, de nem tudott. Majd egy erős szélhullám éles karmával széttépte a megmaradt ködfoszlányt.

Valahol a temető egy eldugott részén egy öreg repedt, moha lepte sír áll, ezzel a felirattal:

Jack Naten, élt 1972-től 1999-ig. Csontjai örökre itt pihennek, lelke örökre itt raboskodik.